Júlia Vajda Totalitarianism and Holocaust Interview Collection

Vajda Júlia totalitarianizmus és holokauszt interjúgyűjteménye

Interviews with Holocaust Survivors and Background Material

Holokauszt túlélőkkel készült interjúk és háttéranyagok

Anonymous interview: A1

Béláné Mezei

Györgyné Mezei

László Miklós

Vera Zsoldos

The folder contains: 2 sound files of interview (2 .mp3 and 2 .dss); info, personal information sheet, consent form, summary; Holocaust, narrative biographical interview, Jew, hiding, ghetto, child's separation from parents

A mappa tartalma: interjú 2 audio fájlja (2 .mp3 és 2 .dss); info, adatlap, hozzájárulási nyilatkozat, összefoglaló; holokauszt, narratív életútinterjú, zsidó, bujkálás, gettó, szülőtől elválás gyerekként
Mezei Györgyné Budapesten született a harmincas évek során zsidó családban. Édesapja mérnök, édesanyja pedig háztartásbeli volt. Bátyjával nem szenvedtek hiányt semmiben, de a gazdasági válság, az egyre kevesebb munkalehetőség miatt a család szigorú takarékosságban élt.
  A háború kitörése után az apát behívták, ekkor még kivételezettként, mivel az első világháború hőse és a Károly-kereszt kitüntetettje volt. Zsidó munkaszolgálatosokat osztottak be alá, de ő maga egyenruhát viselhetett, és tiszti fizetést kapott. M.Gy.-né az Egressy úti polgáriban tanult, ahol 1942 körül találkozott először a személyét közvetlenül érintő zsidógyűlölettel, nyilas párttag fizikatanárnője részéről. 
  A negyedik polgárit járta, amikor a németek megszállták az országot. Rövid idő elteltével bezártak az iskolák, és a család (két nagyszülő, az anya és a gyerekek) a nagyapa által épített zuglói házban próbálta átvészelni az egyre sűrűbbé váló bombázásokat. A házat május környékén csillagos házzá minősítették, és idegeneket zsúfoltak be melléjük az otthonukba.
  Október közepéig ilyen viszonyok között éltek, majd eljött 15-e. A délelőtti proklamációt követően a nagyapa, a környéken lakó nyilasok felháborodása ellenére azonnal levette a csillagot a házról. Este jött a hír a nyilas hatalomátvételről, és ezzel kezdődött az otthon maradottak igazi tragédiája. Bár sikerült svájci menleveleket szerezniük, aminek köszönhetően  egy ideig sikerrel húzták az időt, november 15-én két nyilas razziát tartott a házban, és a hamis papírok ellenére az anyát is magukkal vitték. Később kiderült, hogy Bergen-Belsenbe került, ott halt meg tífuszban, nem sokkal a felszabadulás előtt.
  Az interjúalany, bátyja, és nagyszülei a nemzetközi gettó területén igyekeztek bejutni egy védett házba, azonban a sorbanállás közben egy nyilas csoport harmincadmagukkal elvitte őket.  Az éjszakát egy nyilasház folyosóján töltötték, ahol előzőleg minden értéket elvettek tőlük. Másnap reggel tovább mentek a zuglói nyilasházba, ahol felsorakoztatták az udvaron, majd ki akarták végezni őket, amit az utolsó pillanatban egy légiriadó és két rendőr akadályozott meg, akik parancsot adtak a nyilasoknak, hogy vigyék máshova a foglyokat.
  A menetet a Bécsi út felé hajtották, végül az újlaki téglagyárban álltak meg. Két napot töltöttek itt, máshonnan idehajtott zsidók tömegeivel étlen-szomjan, halottakkal körülvéve. Majd újra felkerekedtek, és a Dohány utcai zsinagógában kötöttek ki. Másnap a nyilasok bejelentették, hogy az öregeket hazaengedik, a gyerekeket pedig csillagos házba viszik. Az interjúalany ekkor látta utoljára a nagyapját, aki nem sokkal hazaérkezése után életét vesztette. Őt magát a bátyjával együtt egy csillagos házban helyezték el a Király utcában. Rövid itt töltött idő után száz zsidót, köztük a gyerekeket is, kihajtottak a házból, és megindultak a ferencvárosi pályaudvar felé. Útközben M.Gy.-né néhány társával és a bátyjával megszökött a sorból, és kalandos úton, erdélyi menekülteknek kiadva magukat, estére épségben hazaértek. Otthon a szomszédok közölték velük, hogy nagyapjuk meghalt, beteg nagyanyjukat pedig a gettóba vitték, és nem tanácsos otthon maradniuk, mert a környék tele van nyilasokkal. Az éjszakát mégis a kifosztott házban töltötték, és csak másnap mentek el a család egyik barátjához, aki megpróbált élelemmel segíteni nekik. Ezek után nem mehettek haza, mivel egy környékbeli lakó feljelentette őket, így a gyerekek beszöktek a gettóba, ahol két nap keresés után találták meg nagyanyjukat, egy kórháznak kinevezett épületben, a lehető legrosszabb körülmények között, a földön ülve, egy zsúfolt, betegekkel és halottakkal teli szobában.
  A felszabadulást követően bátyjával felrakták mozgásképtelen nagyanyjukat egy kézikocsira, és elindultak hazafelé. Otthon csak romokat találtak, mint kiderült, a házuk hosszú időn keresztül volt ütközőterület az ostromlók és a védők között, a harcok során tizenegyszer cserélt gazdát. Testvére hamarosan leutazott Szegedre, egy gyerekotthonba, az interjúalany pedig kettesben maradt a nagyanyjával a romok között. Tavasszal megtudták, hogy az apát a Dunába lőtték, vagyis rajtuk kívül senki nem maradt életben a családból. M.Gy.-né egyedül kezdett új életet, és közben teljesen lebénult nagyanyját is ápolnia kellett, aki, hosszú betegség után, 1947-ben hunyt el.
A JOINT (American Jewish Joint Distribution Committee) és jóindulatú tanárai segélyeiből élt sokáig, és amikor tehette, fűtött közterületeken tanult, de bátyjával együtt, aki időközben hazatért, mindvégig kitűnő tanulók voltak. 1950-ben tette le az érettségit, ami után gépésztechnikusként kezdett dolgozni. Harminchét év év után ment nyugdíjba. Az ötvenes évek során ment feleségül Mezei Györgyhöz, akitől a házasságkötésüket követő évben egy lánya született.

Mezei Györgyné